Könyvmoly Párbaj 7.0

Kedden indul a következő Könyvmoly Párbaj, a Hetedik, ami nekem mondjuk csak a második lesz. A tavalyi stratégiához képest a könyvválasztásom annyiban módosult, hogy nem csak a polcon ezer éve porosodó kötetek közül mazsoláztam. Mivel tavaly ilyenkor óta elkezdtem dolgozni, és kevesebb időm marad olvasni, így idén a rövidebb, 7 könyves verziót választottam. =) No meg mennyivel stílszerűbb 7 kötetes verziót választani, ha már a 7. fordulóját éli meg az esemény. 😉

„A” lista

(A zöld számok az aktuális molyos olvasói értékelések.)

1. Julianne Donaldson: Edenbrooke 94%

Az Edenbrooke egy egészen új szerzeményem, a KMK Golden csomag akciójának ajándék köteteként kaptam, de a kihívások mellett még nem jutott rá időm, így kihívássá tettem magamnak.

2. Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét 93%

Ez a kötet sem olyan régen, csak a Könyvfesztivál óta csücsül a polcomon, de azóta az Edenbrooke-hoz hasonló cipőben jár.

3. Raana Raas: Csodaidők 1. – Az ogfák vöröse 93%

Ez egy könyvklubos pótlás lesz, mivel a szeptemberi könyvklubról csúnyán lemaradtam, pedig nagyon el szerettem volna rá olvasni. Emellett családregény is, amivel még tartozom a 2016-os Reading Challenge-re.

4. Kazuo Ishiguro: Napok romjai 89%

Booker-díjas könyv, amivel még tartozom a 2016-os Reading Challenge-re.

5. Klaus Mann: Mefisztó 87%

Egy színházról szóló könyv, amivel még tartozom a 2016-os Reading Challenge-re.

6. Janne Teller: Semmi 83%

Egy olyan szerző könyve, akivel egy napon születtem, igen, ezzel is tartozom a 2016-os Reading Challenge-re.

7. Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Werther szenvedései 67%

Ezt már nagyon régen el szerettem volna olvasni, egészen mióta a suliban szó volt róla. Azonban most úgy került képbe, hogy az RC-re ez az előttem jelentkező egyik kedvenc könyve.

„B” lista

1. Sandra Regnier: Az elfek öröksége 87%

Ő tavaly december óta csücsül a polcomon. Érdekesnek tűnt a történet, és a nagy karácsonyi Maximos akciókor szereztem be.

2. Kendall Kulper: A tenger boszorkánya 84%

A tenger boszorkánya csak a Könyvfesztivál óta lakója a könyvespolcomnak, de sajnos még nem sikerült sort kerítenem rá.

3. Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette? 82%

Maximos akcióval került a polcra.

4. Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk 81%

Maximos akcióval került ide, de idén már sajnos egy kihívást elbuktam miatta. Így járnak a kihívások, ha dolgozni kezd az ember.

5. Chanda Hahn: Bűbájtalan 79%

Maximos akcióval került a polcra.

6. Tóth Krisztina: Orrfújós mese 75%

Kint van nálam a Somogyi könyvtárból, és a terv az, hogy rögtön 8-n el is olvasom, amire a rövidsége miatt még esélyem is van, és a délutáni Tóth Krisztina témájú könyvklubra is jó lesz. 😉

7. Köves József: Ki hallgat meg egy villamost? még nincs %

Ez a novellás kötet még megjelenése előtt felkeltette a figyelmemet, annyira tetszett a címe!

Szóval idén elég sok a Dream válogatás a listáimon…

Már nagyon várom, hogy mit sikerül elolvasnom belőlük a következő 11 hónapban! =)

 

 

 

Jolly Joker

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen a joker olvasásom, többször át is nyálaztam az olvasási listámat a molyon. Töprengtem, hogy most akkor valami komolyat írjak-e vagy sem, végül abban maradtam, hogy pénteken már semmi komolyat nem szabad csinálni. 🙂 Szóval ezzel a döntéssel lemondtam az olyan könyvekről, mint Tóth Krisztina Vonalkódja vagy az Umberto Eco emlékolvasásom (Hat séta a fikció erdejében). Viszont előtérbe kerültek a következők: Amit a békákról feltétlenül tudni kell vagy a Süss föl, nap. De valljuk be őszintén, hogy nem szeretnénk a Süss föl, napról hosszabb leírást, mint maga a csudálatos gyermek lapozókönyv. Így végül egy meglepő fölfedezésem lett a nyerő, amiről magam sem tudtam, hogy mennyire fogom szeretni.

Az egész lassan 6 éve kezdődött, amikor megismertem a páromat. Ugyanabban az egyetemi kollégiumban laktunk, és (ígérem, hogy rövidre fogom a sztorit!) télen unatkoztam már a vizsgaidőszakban, amikor megkérdezte, hogy a My fair ladyt szeretem-e. Mondtam neki, hogy még ugyan nem láttam, de a címe alapján nem fogott meg. Erre fogta és elindította nekem. Azóta is az egyik kedvenc filmem. 🙂

Számunkra jelenleg érdekesebb, ahogy az alapját adó művel találkoztam. Hiszen ha egy könyvet muszáj elolvasni, akkor az valamilyen úton-módon úgyis a kezünkbe pottyan. Én a Pygmalionra a 2016-os molyos Reading Challenge 23. pontjához való kutatásom során akadtam rá. Éppen nagyban válogattam a Nobel-díjas írók művei között, amikor George Bernard Shaw: Pygmalionja felkeltette a figyelmemet, hiszen már annyiszor hallottam ezt a szót, de mindig elmentem mellette, és most itt volt rá az alkalom, hogy elolvassam. A leggyönyörködtetőbb a dologban mégis az volt, hogy a maga alig több, mint 100 oldalával igazi könnyű olvasmánynak ígérkezett.

Elkezdtem hát olvasni a könyvet egyik este, és ellentmondásba keveredtem önmagammal:

ELSŐ FELVONÁS

London, este tizenegy óra tizenöt perc. Mennydörgés, nyári zápor. Az emberek itt is, ott is kétségbeesve fütyülnek kocsiért.

Na, itt már gyanút fogtam, elgondolkodtam, hogy mitől is olyan ismerős, majd olvastam tovább:

A gyalogjárók a Szent Pál-templom oszlopcsarnoka alá futva keresnek fedelet. (Ez nem a Wren építette katedrális, hanem az Inigo Jones-féle templom a Covent Garden zöldségpiacán.)

Évike kapcsol: “na hiszen, ez meg nem a My fair lady?” Olvas tovább:

A csoportban egy hölgy és a leánya estélyi ruhában.

“Huh! Majdnem becsaptak, de hiszen ott nem is volt lánya a hölgynek, pedig már azt hittem, hogy ez a My fair lady.” … Erre jön a következő mondat:

Valamennyien mogorván bámulnak ki az esőbe, kivéve egy férfit, ki a többieknek hátat fordítva, feszült figyelemmel jegyez noteszébe.

“Na, ennek akkor már tényleg a My fair ladynek kell lennie! Hiszen nem olyan gyakori, hogy valaki a noteszába jegyzetelgessen szakadó esőben…” (pff… jó érv … magamat is jól meggyőztem)

Utána már nem voltak kétségeim, hiszen rögtön felbukkan Freddy, majd a virágáruslány, és gyorsan kibontakozik előttem a már olyan jól ismert történet, ami az eltelt több mint 5 év alatt úgy hozzám nőtt. Az elolvasáshoz alig kellett egy óránál több, pedig olyan nagyon lassan igyekeztem olvasni, hogy tovább tartson!

A sztori szerintem zseniális, és nem volt felesleges elolvasnom a színművet sem, hiszen azért nem minden úgy van, ahogy az a vászonra lett írva. Példának okáért rögtön ott van Freddy testvére, a lány az első felvonásból. A másik nagy kérdés pedig, ami bennem a musical után ott függött, hogy akkor hogy dönt Eliza a két férfi között? Erre megkaphatja bárki a választ az utolsó néhány oldalon, ahol a szereplők utóélete olvasható.

Az egyik kedvenc dalom a filmből: “Show me, now!”

A másik dolog, hogy Hollywood alkot, így a filmbeli zárójelenetek sem feltétlenül egyeznek meg a papírra vetettel. A film akkor sikeres, ha a végén a néző elégedett. Márpedig az eredetivel szerintem sokan panaszkodnának. De erről nem szeretnék többet mondani, mielőtt kikotyogok valami spoilerszerűséget, akit érdekel, járjon utána, és olvassa el maga! A színmű elérhető elektronikusan akár a MEK oldaláról is. Azt mondanám, hogy aki a My fair ladyt szerette, annak ez a mű kötelező, a többieknek csak erősen ajánlott olvasmány!

Köszönöm a figyelmét mindenkinek, aki elolvassa bármelyik leiratomat, amelyek a 2015/2016-os 6. Könyvmoly Párbajra készültek! Már várom a következőt, lehet arra is benevezek! 🙂

Egy hely: kegyhely. Valószínűtlen…

A 10. könyvem, amit a Párbajra hozok, egy sokkal lassabb folyású és mélyebben szántó történet. Rachel Joyce-tól a Harold Fry valószínűtlen utazása nem éppen az volt, amire számítottam.  Az eredeti cím (The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry) sokkal közelebb áll a valósághoz, mivel Harold utazása tényleg felfogható zarándokútként (pilgrimage = zarándoklat), sőt szerintem minden meg is van benne, amit én egy zarándokútról elképzelek. Főhősünk egy levél elolvasása után több, mint 1000 km-t gyalogol, hogy meglátogassa sok-sok éve nem látott barátját, Queenie Hennesseyt. Harols legyalogolta a kilómétereit, most én fogom körüljárni a témát.

A zarándokút eddigi/korábbi nézeteim szerint egy vallási okból elkövetett utazás, ahol a cél, hogy elmélyedhessen, elgondolkozhasson a zanrándok, ezáltal pedig közelebb kerüljön a vallás tárgyához, mondjuk Istenhez, az univerzumhoz, vagy akár saját belső békéjéhez. Ebben az évben ez már legalább a harmadik alkalom volt, amikor ez a téma a közvetlen közelembe került, úgy hogy korábban sosem foglalkoztatott a téma, és még csak nem is ismertem olyanokat, akik mélyebben érdeklődnének a zarándokutak vagy kegyhelyek után. Most viszont mintha üldözne engem a téma, és a véleményem közben kicsit átformálódott…

Az első alkalom az volt, amikor a párom családja felvetette, hogy idén nyáron egy kegyhelyre látogassunk el nyaralási célzattal. Az első gondolatom az volt, hogy sok hűhó semmiért, de a családja katolikus, és nem akarom bántani a vallásos érzületüket, egyébként is szép helynek tűnt, amit érdemes akár csak megnézni is. Végül nem sikerült megvalósítani az utazást, mert nem úgy alakultak a dolgaink, így utólag már bánom, hogy ez egyelőre kimaradt az életemből.

A következő alkalom a céges csapatépítő hétvégi utazás során egy általam nem túlzottan kedvelt férfi szájából hangzott el. Ódákat zengett arról, hogy nagy álma, hogy az El Caminot egyszer a feleségével legyalogolja. Utána kitért rá, hogy a mai világban a zarándokút mentén épült hotelek és egyéb vendéglátóegységek miatt inkább a pénzkeresetről és pénzszórásról szól, mint az elmélyülésről. Elmondta, hogy ő inkább túraként tekintene rá, és sátorban aludna, amolyan vissza a természetbe jelleggel. Ezt most egy az egyben párhuzamba tudom állítani Harold útjával, hisszen nála sem a vallás, hanem a hit a motiváló erő, a természet, az anyagiaktól való elidegenedés és a társadalomból való kivonulás számomra a kolléga véleményével csengett egybe.

Ezután az egyik barátnőm mesélte el, hogy milyen túraútvonalakat szemelt ki magának, és hogy neki kezdett a Kéktúrának. Vele kapcsolatban főleg a motivációja érintett meg, hiszen ő azért vágna bele egy hosszú túrába, hogy közben átgondolja az életét, és hogy mit szeretne ezután kezdeni vele. A barátnőm előtt még rengeteg nyitott ajtó és rengeteg lehetőség  áll az életben, csak a sötét gondolatoktól nem lát tisztán. A történetben felbukkanó kutyáról egyértelműen ő jutott eszebe, mivel elárulta, hogy hatalmas félelme, hogy túrázás közben kóbor kutyával találkozzon.

Barátnőmmel ellentétben Harold már élete alkonyán jár, nyugdíjas, mögötte már rengeteg elszalasztott alkalom és megéletlen lehetőség áll. Ezeket a múltbéli történéseket szépen lassan adagolja nekünk az írónő, felváltva Harold és hátrahagyott felesége Maureen szemszögéből.

Érzékletesen közlik velünk a rossz híreket, az írónő odaadja őket egy szerethető karakter szájába, hogy ő mondja ki, mi az igazság. Rachel Joyce egyetlen karakterét sem éreztem pozitívnak vagy negatívnak, ebben a történetben mindenki ember volt. Az embereknek pedig megvannak a maguk hibáik, de az erényeik is. A kedvenc kis mellék történetem Martináé, a szlovák orvos rezidensé volt, aki Angliában csak takarítói állást kap, és úgy káromkodik, mint a vízfolyás.

A mostanában olvasott scifi és akció után egy mély légvétel volt ez a nagyon életszagú kötet. Már alig várom, hogy belekezdjek a sorozat 2. kötetébe, Queenie Hennessy szerelmes leveleibe. Most megyek is, és elkezdem olvasni …

Bezárt elmék

Ez volt az első könyvem Scalzitól, de valószínűleg nem az utolsó. Van neki egy érdekes humora. A könyv alaptémája egy betegség, – valahogy most egymás után több ilyen könyvet sikerült olvasnom, – amely egy különálló kis társadalmi réteget hoz létre az emberek között.

A Haden-szindróma ismertetésével kezdődik a könyv, az író ennek egy külön kis fejezetet szentel. Járványként robbant be a világba, és rövid idő alatt több millió embert fertőzött meg. A betegség először nátha jellegű, majd a második fázisban agyhártyagyulladásszerű tüneteket produkál. A túlélők nagy része ezután bezáródott a saját fejébe. A testük tovább funkcionál, viszont az agyszerkezetükben jelentős változás megy végbe.

A hadenesek problémája világméretű volt, ezért egy kutatási és támogatási alapot hoztak létre, melynek célja, hogy a társadalomba való visszatérésüket segítse. A kommunikációs akadályok áthidalására neurális hálókat fejlesztettek ki, amelyeket a hadenesek agyába ültettek be. On-line közösségi tereket alakítottak ki, és a mozgást is sikerült megoldaniuk, ún. szcrípiók által (a szrípió emberszerű héj, amely történetesen a legendás C-3PO StarWars karakterről kapta az elnevezését).

 A mesélő egy közismert hadenes, aki felcsap FBI-ügynöknek. A munkában töltött első hetén játszódik a történet. Társa egy korábbi integrátor. Integrátor azokból a hadenesekből válhat, akik túlélik a betegséget, és nem záródnak be. Az agyszerkezetük viszont nekik is megváltozik. Ahhoz, hogy valakiből integrátor lehessen felsőfokú végzettséget kell szereznie, majd további integrátori képzésen kell résztvennie, nincs is túl sok belőlük. Az integrátoroknak szintén neutrális hálót építenek az agyukba, és képesek bezáródott hadeneseket fogadni a testükbe.

A könyv bonyodalmát egy megszavazott törvényjavaslat adja, amely megvonja a támogatások jelentős részét a hadenesektől, és a kutatási pénzeket is kivonja a piacról, ez a Abrams-Kettering javaslat. Természetesen ez nagyon sok embert beindít, és lépésre kényszerít, a tüntető hadenesek tömegétől kezdve, a gyógyszer és informatikai piacokon a korábbi támogatásból táplálkozó cégek vezetőit is. A nagyok és a kicsik játszmáját mutatja be a történet.

Bár nem vagyok nagy akció, krimi, sci-fi rajongó, de ez a betegség sok mindenről elgondolkodtatott, és érdekes lenne egy ilyen technológiai háttérrel rendelkező világban élni. Talán az benne a legérdekesebb, hogy ha nem is ugyanígy, de valami hasonlót el tudok képzelni, hogy még az alatt megvalósuljon, míg élünk. Nekem kicsit a Ready Player One-t és a Testbérlőket idézte, mondjuk mivel azokat is szerettem, nem zavar. 🙂

Ja igen, és küldeném mindenkinek, aki szereti! 🙂

Hamupipőke a kiborgok között

Ez a történet igazán érdekesnek ígérkezett számomra, mikor első alkalommal a kezem ügyébe akadt a könyvesboltban. Viszont jó szokásomhoz híven, akkor még nem vittem haza. Néhány hónappal később láttam, hogy a könyvet erősen leakciózták, ekkor gondolkodás nélkül haza is hoztam, és felkerült a polcra a többiek mellé. Csak ezután tudatosult bennem a tény, hogy mi miatt akciózták le ennyire nagyon: a 4 kötetes sorozatból csak az első 2-t jelenttették meg magyar nyelven, majd a kiadó fityiszt mutatott a rajongóknak, mint az jó pár esetben előfordult már. Ezelőtt az Éjsötét árnyék sorozattal jártam úgy, hogy nem adták ki a befejező kötetét, most meg ez… Őszintén szólva el is ment a kedvem az olvasásától. Viszont jött a párbaj és beneveztem rá a kötetet.

Nem vagyok nagy Hamupipőke rajongó, de hála a jó égnek, a kötet azért nem csak cukormázból állt. Főszereplőnk, Cinder, egy kiborg. A kiborgok nagyjából másodlagos értékű embereknek számítanak ebben a világban, mivel a sok esetben nagy mértékű orvosi átalakítást kellett végrehajtani az embereken, hogy az életüket megmentsék. Viszont már akkor is kiborgnak számít valaki, ha csak egy ujját pótolták elektronikus alkatrészekkel, Cindernek viszont több, mint a 30 %-a ilyen.

A Földön jelenleg nem dúl háború. 126 évvel járunk a negyedik világháború után, amikor is a föld országai egyetemes békét kötöttek, és mind aláírták a Brémai egyezményt. A Hold népe azonban háborúval fenyeget, és már hosszú évek óta tárgyalnak a békéről, azonban a Keleti császár nem akarja megadni Levanának, a Hold királynőjének az egyetlen dolgot, amelyre vágyik, hogy házasság által pecsételjék meg a békét, így a béke egyelőre várat magára.

A herceg elkezd nyomozni az eltűnt holdbéli hercegnő után, aki a rosszindulatú nyelvek szerint Levana tett el láb alól, de rebesgetik még, hogy talán nem halt meg. Közben a császár haldoklik az egész Földet fenyegető, és egyre több emberre lesújtó leutomózisban (másik nevén kéklázban), a pestishez hasonló betegségben, így az ifjú herceg közeli várományosa a trónnak. A császár halála után Levana rögtön bedobja magát, és egy olyan ajánlatot tesz a hercegnek, amellyel sokakat menthetne meg.

Az alap Hamupopócska sztoriból indulunk ki: Cindert mostohaanyja neveli, két mostoha testvére van, és sorsa sanyarú, neki kell dolgoznia, és eltartania családját. Anyja tényleg mostohán bánik vele. Ebben a modern világban legalább nem egerekkel barátozik, mint a Disney mesében, hanem egy kis anroid, Iko a barátja, akinek sérült a személyiségchipje, ezért egy igazi kis álmodozó.  A tündérkeresztanyát nem kell várni, viszont helyette egy öreg férfi segíti Cindert, mikor szorult helyzetbe kerül. A bál itt is kifejezetten fontos és jelentős szerephez jut, bár nem éppen úgy, mint a mesében…

Imádtam a könyvet, és ajálanám midenkinek, aki nem ódzkodik egy a mostaninál modernebb világban játszódó épp emiatt sci-fi történettől, illetve nem hátrány, ha nincs hányingerük attól, hogy ez már sokadik feldolgozása a Hamupipőke sztorinak. Nem tagadom, hogy vannak kiszámítható fordulatok benne, de még ezekkel együtt is egy szerethető ifjúsági könyvet kaptam. 🙂

Fekete Dacia

Szabó Róbert Csaba kötetében először (szokás szerint) a borítója fogott meg. Egy (talán Libris) leárazott könyves stószban találtam rá, és egyből tudtam, hogy ő haza fog jönni velem. Már hónapokon keresztül tologattam szegényt jobbra-balra a polcon, mikor is eljött az ideje, hogy elolvassam. Valahogy mindig odajutok a legtöbb kihívással, hogy tolnom kell egy nagy hajrát a végére. Ez is így járt, mivel a 2015-ös Reading Challenge-re kellett egy könyv, ami “rémületet kelt”.

Szóval ez alapján az elvárásaim adottak voltak, a könyvtől elvártam, hogy ijesszen meg! A könyv azonban nem ijesztgetett… tudjátok, vannak a horror filmekben AZ ijesztő jelenetek, amikor a zene és minden egyéb arra figyelmeztet, hogy neked, kedves néző most meg kell ijedned! Ezt vártam, hogy majd valami “ijesztegetős” sztorik lesznek benne. Ezzel szemben kaptam egy elég jó thrillereket tartalmazó kötetet. A thriller (bocsi annak, aki tudja, hogy mi a különbség a thriller és a horror között!), az az a film, amit megnézel, nem ugrándozol az ijedtségtől, nem sikongatsz, de mégis félelmet, rémületet, vagy nyomasztó érzéseket és gondolatokat kelt benned.

Ez a kötet, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a kötet bizonyos történetei a 2. fajta, sokkal inkább hátborzongató érzetet keltették bennem. A címadó történetbe a mai napig, ha belegondolok, rossz érzés fog el. Vajon hány ilyen, vagy ehhez hasonló dolog történhetett a világban ténylegesen? Hányan ijedtek meg annyira, hogy a katasztrófát maguk idézték elő ?

Bevallom őszintén, hogy vannak benne olyan írások is, amelyek nem igazán hatottak meg. Ezekhez lehet én vagyok túl buta, és nem értettem meg őket, vagy csak nálam más a borzongási szint, mint az írónál.

Annyi biztos, ha egy újabb Szabó Róbert Csaba könyv kerül a kezembe, nem fogok elfutni, hanem a kellemes olvasási tapasztalatra alapozva, megkapja az esélyt az elolvasásra. 🙂

 

Testbérlők – Leszámolás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy világ, amelyben egy biológiai fegyverekkel lefolytatott háború után (főleg) csak gyerekek és szépkorúak élnek a világban. Ettől az alapvetéstől indultunk Lissa Price első kötetében. A történet onnan folytatódik, ahol az előző kötet befejeződött, azonban a donorok teste nincsen biztonságban a Testbank felszámolása után sem.

A donorok, azok a tinézser fiúk és lányok, akiket a Testbank átalakított, megszépített, feltatarozott, az agyukba épített egy chipet, majd jópénzért gazdag szépkorúaknak bérletbe bocsátott. Főhősnőnk különleges a donorok között olyan szempontból, hogy a chipje meg van buherálva, így olyan dolgokra is képes, amelyekre más donorok nem. A módosított chipet egyre többen szeretnék megszerezni, így most a lány nagyobb kutyagumiban sétafikál, mint az első részben.

Számomra Callie Woodland most talán egy fokkal szimpatikusabb volt. Végre, ebben a kötetben már nem csak az öccse jóléte köti le a figyelmét. Sikerült kihoznia öccsét a szegénységből, majd biztonságba helyezni. A hangsúly most már nem a fiún van, hanem ezúttal egy másik családtag megtalálására fókuszálhatunk. Vajon ez a családtag tényleg meghalt? Hihet az ember még ebben a világban a saját szemének? Hihet még a saját fülének? Ennek a családtagnak a donorok felhasználásához beépített chipek kommunikációjához is köze lehet, ami még izgalmasabbá teszi a kutatást…

Én úgy éltem meg ezt a kötetet, hogy hála az égnek, kaptam egy szerethető fiú karaktert. Egy kamasz zsenit, akiről a kötet végén hirtelen elég durva dolgok derülnek ki, ami már persze akkor nem számít, mert hát a szerelem, az szerelem (ezzel nem sikerült dűlőre jutnom, hogy elfogadjam-e, hogy igen, a tini-szerelem süket, néma és gyengénlátó, vagy túl rózsaszín és nyálas az elképzelés… bár a kettő végül is nem kell, hogy kizárja egymást 🙂 ). Történetesen a fiatalember a főgonosz fia, és a főgonoszról kiderül, hogy középkorú!

A spóraháború megkezdődése után kifejlesztettek egy vakcinát, amit csak a gyerekek és az öregek kaptak meg, illetve feketén az még, akinek befolyásos kapcsolatai vagy jó sok pénze volt, no meg persze a politikusok. Ebben a részben több középkorú is felbukkan, nem csak a főgonoszunk. Ezen kívül még nagyon tetszett nekem, hogy vannak föld alatt élő embertömegek is, akik a felszíni támadások elkerülése végett a föld alá költöztek. Olyanok is vannak, akik a föld alatt termesztenek növényeket is, mert félnek a felszíni szennyeződésektől. Elárulom, hogy én még nagyon szívesen olvastam volna ezekről a dolgokról, de (számomra sajnos) inkább az akción volt a hangsúly.

Tehát, mint említettem, adott nekem a történet egy szerethető fiút, Hydent, akinek azonban van egy kis defektje, nem bírja az emberi érintést, fizikai fájdalmat érez annak következtében. Lehet ettől a szenvedéstől, vagy attól, hogy zsenitojás vált a kedvencemmé, nem tudom.

Ha lesz folytatása a sorozatnak, akkor mindenképpen el szeretném olvasni. 🙂 Úgy tudom, hogy eddig külföldön is csak ez a 2 kötet jelent meg. Azoknak ajánlanám, akik szeretik a sci-fit, akciót, disztópiát, egy kis romantikus szállal megspékelve, és akiket nem taszítanak sem a tinik, sem az öregek.

Testbérlők

Augusztus közepén villámként csapott belém a felismerés, hogy a könyvmoly párbajban igencsak gatyául állok. Mostanság nem túl sok időm és ugyan kevés szellemi erőm volt arra, hogy olvassak, ezért a következő hétvégeken próbáltam gyorsan belehúzni. Az első kezem ügyébe kerülő, és figyelmemet már a magyar megjelenéskor magára hívó könyvet be is fejeztem 1,5 hétvége alatt.

A testbérlők sorozat (eredetileg: Starters and Enders) első kötetével már 2012-ben szemeztem a TIK Jegyzetbolt kirakatában, mert a borító nálam nagyon megütött valamit. Mikor jobban megnéztem, akkor megállapítottam, hogy ez nekem valószínűleg túlontúl sci-fi, és félre is tettem, de mindig megcsodáltam, ha a kirakatban szembejött velem. Később az Alexandrában szemeztünk egymással, a kezdeti szerelem kezdett rajongássá válni, mígnem egy szép nap rá is szántam magam, hogy megvegyem, bár ehhez 3 évnek kellett eltelnie. Mikor a megrendelt könyvet átvettem a boltban, akkor nagyon fel voltam dobva, de ezt a lelkesedésemet rögtön letörte a helyzet, miután kiontottam a csomagot, mivel a könyv sérült volt. Panaszkodni nem akartam visszamenni, olvasható állapotú volt a könyv, és akciós, de elég rondán sorjás.

Talán a nagy csalódás vagy az egyéb kihívások miatt, de a kötet további 1 évet töltött a polcon, mire olvasni kezdtem. Így utólag kicsit bánom, hogy ennyi ideig pihentettem a dolgot, mivel szerintem sokkal kevésbé sci-fi, mint azt előre gondoltam. Viszont annál inkább disztópia, ami mostanában valamiért nagyon fekszik.

Nagyon érdekes a világ, amelyben játszódik a történet: a biológiai fegyverekkel lefolytatott háborút csak 2 fajta ember élte túl, azok akik megkapták a támadás előtt a védőoltást. Ezek természetesen a gyerekek és az idősek. Tetézi a helyzet súlyosságát, hogy a modern orvoslásnak hála az idősek nem 90-100 évekig élnek csupán, hanem már egyesek a 200-at verdesik.

Ebből az az izgi helyzet adódik, hogy a társadalom két rétege között igen csak nagy és mély generációs különbség húzódik. A fiatalkorúak előtt két törvényes út áll:

• ha vannak életben nagyszüleik, vagy egyéb szép korú rokonaik, akkor élhetik ha nem is megszokott, de viszonylag átlagos hétköznapi életüket, a rokon gyámsága alatt.
• ha nincsenek élő rokonaik, akkor egy lelencházba, akarom mondani intézetbe kerülnek. Az intézetisek elég sok hasznot hajtanak a társadalomnak, gyakorlatilag ingyenmunkát végeznek, amiért koszt és kvártély jár nekik, de egyik sem túl jófajta.

Ilyen kilátások mellett elég sok gyerek inkább az utcai életet választja, ha nincsenek idős rokonaik. Főszereplőnk, Callie is egy az utcán élő gyerekek közül. Öccse beteg, és neki szeretne jobb életet biztosítani, így kerül kapcsolatba a Testbankkal.

A Testbank fiatal testeket kölcsönöz tehetős időseknek jó magas áron. Callie a jobb élet reményében vág neki a dolognak, hiszen a Testbanknak vannak olyan szabályi, amelyekkel kevésbé tűnik veszedelmesnek számára, hogy bérbe adja testét: pl. nincs szex, törvénytelen cselekedet elkövetése esetén pedig a bérelt testbe beépített chip blokkol.

Ezen felül a lány úgy érzi, hogy nincsen más lehetősége, hogy jobb lehetőségeket teremtsen testvérének.

Számomra már csak kellemes ráadás volt a könyvben szereplő szerelmi szál, igazából a társadalom felépítése és a testbérlés lehetősége, mint téma megvett engem kilóra.

A könyvet ajánlom mindenkinek, aki szereti, ha a sci-fiben van érzelem, pláne, ha nem is kevés. 🙂

A könyvet írta: Lissa Price, nem találtam róla különösen összeszedettebb leírást, de ajánlom a weboldalára felkerült különböző országokbeli borítóterveket megtekinteni!

Összetörve

Most azt találtam ki, hogy kipróbálok egy olyan módszert, miszerint kis jelentést írok a könyv első fele után, hogy addig hogy tetszett, milyen érzéseket kavart fel bennem, stb., majd még egyet miután befejeztem. Azért is találtam ezt ki, mert sokszor jártam már úgy, hogy a könyvek 2. felére kifogyott belőlem a lendület, és már csak nyögvenyelősen, óriási akaraterő árán tudtam csak, gyakorlatilag ráerőszakolni magamra egy kötet második felét, pedig az eleje még tetszett, vagy magával ragadott, jó felvetésnek tűnt. Tipikus példám erre az effektusra, mikor az Egri csillagokat olvastam. Az elején még Gergő és Vica a pataknál játszanak, ez gyerek számára emészthető infó, egész érdekesnek tűnt, majd egyre nehezebben vettem a kezembe a nyár folyamán a kötelezőt, míg végül az utolsó kb. 30 oldal előtt végképp feladtam, azóta sem fejeztem be, ezt töredelmesen bevallom.

A könyvről/kötetről:

Dani Atkins Összetörve című regénye a Könyvmoly párbajra összeszedett könyvek “A” listás elemei közül került ki. Egy 20%-os kupon társaságában szaladtam be a szegedi Árkád Alexandrájába tavaly szeptemberben, ahol a készlet alapos átnyálazása után ennél az egy teljes áru kötetnél éreztem úgy, hogy esetleg megérheti az árát. Ezen felül további 3 könyvvel távoztam (ezek mind igen magas %-ú akciós kötetek voltak), köztük a Párbaj keretei között korábban már véleményezett Szívecskéddel.

Bevallom, impulzus vásárlást követtem el, annyira megtetszett a borítója, hogy mikor megláttam már sejtettem, hogy jönni fog velem haza, majd a fülszövegét is elolvastam, és nem tartottam a sztorit sem szánalmasan sz*rnak, így a kosaramba csüccsentettem. Viszont miután hazajött velem a kis drága, felkerült a polcra, bebújt a többiek közé, és lappangott, míg tegnap szép szemem sugara rá nem esett, ki nem cibáltam szegényt megszokott helyéről, és bele nem csobbantam az olvasásába. Egyébként egy romantikus regényről van szó, ami tegyük hozzá, hogy fantasy nélkül nem éppen a komfortzónám.

A könyv első fele után (‘16.05.05.):

Vigyázat! Nyomokban cselekményleírást tartalmazhat!

A Párbaj következő kötetébe figyelemelterelésképp vágtam bele tegnap délután, mivel egy telefonhívást várok, amiből kiderül, hogy munka-e vagy sem, de ez a könyv szempontjából jelentéktelen. Tehát neki is ugrottam délután 4-5 között, és estére már a kötet felénél jártam, annyira beszippantott. Külön érdekesség, hogy mostanában nem tudtam TV mellett olvasni, de ezzel még az is sikerült.

A könyv elején eléggé mérges voltam a fordítóra, néhány érezhetően rosszul sikerült szóválasztása miatt, és hogy (szerintem) félkész magyartalan mondatokat dobált össze. Ez szerencsére a könyv előrehaladtával javult, szóval talán nem kerül nálam mégsem feketelistára.

A történet eddig kifejezetten tetszik. Mivel a fülszövege a moly.hu-n is spoileresnek van minősítve, így (nem véletlenül) én is csak spoileresen tudok nekifogni. A sztori 2008 nyarán indul, az érettségi utáni nyár végén, Angliában, egy kisvárosban Londontól 2 órára vonattal. Főszereplőnk, Rachel már rögtön a történet elején elveszíti egy nagyon kedves barátját, akit furcsa módon abban a nagyon kis rövidke bevezetésben már sikerült velem megkedveltetnie az írónőnek. Ebben a balesetben “nagyon bibis” lesz a lány buksija.

Ezután ugrunk térben és időben. Öt év telt el, 2013-at írunk, és kiderül, hogy főhősnőnk élete a tervezetthez képest jelentősen félresiklott, életét önostorozással, furcsa vezekléssel éli, egyszerűen képtelen megbocsátani magának. A baleset óta először tér vissza szülővárosába, ahol az idő nem telt el nyomtalanul. Az apropó legjobb barátnőjének esküvője, ami előtt egy vacsorán összegyűlik az egész kis baráti társaság. A vacsoráról hamar lelép, majd “elindul sétálni” éjszaka, mert az jó ötlet … rosszul lesz, feje újra “bibis” lesz.

Ezután kicsit változik a világ, gyakorlatilag én úgy éltem meg, hogy egy párhuzamos és alternatív idősíkra kerültünk, ahol a dolgok másként alakultak az első “bibi” idején. Erre szegény Rachel nagyon nehezen jön rá, nem érti mi történik vele, miért állítanak olyan dolgokat, amelyek nem is történtek meg, miért él olyan ember, aki meghalt, és miért egészséges, aki eddig halálos beteg volt?

Rachel 1.0 átkerült Rachel 2.0 életébe, ahol minden tiszta happy-nek tűnik: vőlegény, szuper lakás, álommeló, de közben senki sem akar hinni neki. Egy lassú és vontatott álomként éli meg először a helyzetet, és próbál felébredni belőle, azonban egy idő után elkezdi élni az új életét.

Itt tartok jelenleg, és nagyon érdekel, mit sikerül kihoznia a nagyon jó alapfelvetésből az írónőnek. 🙂

A könyv befejezése utáni véleményem (‘16.05.06.):

Miután befejeztem vártam egy napot, hadd ülepedjen a dolog. Amikor vége lett, akkor elsírtam magam, ami lehet csak annyit jelent, hogy öregszem, meg dolgoznak a hormonjaim, bár a zárás nagyon tetszett, szerintem szépen lett megírva. Pedig egyáltalán nem volt kiszámíthatatlan a dolog, sőt nekem valahol az első véleményezésem után nagyon gyanús volt, hogy ez lesz a vége, meg hát tipikus párkapcsolati esetekkel kell szembesülnie Rachelnek. Dicséretes, hogy bár hősnőnk szenvedget, meg nyüszög és nyafog, de nem esik akkora túlzásokba, hogy a szimpátiámat elveszítettem volna a karakterével kapcsolatban. A fordítással a kötet 2. felében nem akadt említésre méltó problémám. A lendületem is kitartott a könyv 2. felére, így egy bő nap alatt ki is végeztem, és még a munkát is megkaptam. 🙂

Röviden összefoglalva: aki egy nem túl csöpögős és nyálas, de romantikus regényre vágyik, annak nyugodt szívvel ajánlanám!

Elhagytuk …

2016 márciusában ismét könyvelhagyó napot szerveztek Orosházán. Az elhagyás hagyományosan egy flashmob kíséretében szokott megesni, amikor is mindenki az elhagyni készülő könyvből 10 percen keresztül hangosan olvas fel Orosháza főterén. Az esetről több beszámolót és cikket lehet olvasni az internet bugyraiban például.

A hétvége programjai szombat délután 2-kor kezdődtek, amikor is kerekasztal beszélgetés közben a résztvevők kicsit jobban megismerhették egymást. Ennek színhelye a gyermekkönyvtár volt, a további eseményeknek pedig a felnőtt könyvtár olvasóterme adott főként otthont. Tehát beszélgettünk, majd 4-től flashmoboltunk és elhagytunk.

 

Én Joanne Harris Csokoládéját hagytam el, ezúton is kellemes olvasást a megtalálónak! 🙂

5-től Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László közös zenés irodalmi estjén vettünk részt, majd meleg vacsoráról és azt követően a szórakoztatásunkról is gondoskodtak a szervezők.

Így szórakoztunk: először is csapatokra lettünk osztva, majd egy Ki vagyok én? játék következett. Ezt idézet felismerés gyorsasági verseny követte. Ezután egy nem versenyjellegű feladat következett. Mindenki húzott 5 szót, ebből kellett alkotni valamit. Voltak olyan kis leleményesek, akik 1-2 mondatba zsúfolták be a húzott szavakat, én meg pl. egy verset rögtönöztem Béla és a vasbetonúthenger címmel. A kihúzott szavaim a következők voltak: halandzsa, happol, hárem, vasbetonúthenger, zafír. Az alkotásra 8 percet kaptunk. Az utolsó versenyfeladat pedig könyvcímes Activity volt. A csapatom a 2. helyen végzett, így még elég széles palettából választhattuk ki könyvnyereményünket.

Én őt nyertem: Ő.

Vasárnap reggel elközelgetett a Molynyomozó játék élőszereplős és szaladgálós ideje. A csapatunk 3 főből állt, két csapattársam Jenis és Kocos voltak. 1. helyen végeztünk, és ismét megválaszthattuk nyereményünket, ekkor Vele lettem gazdagabb. Így a hétvégét pozitív mérleggel zártam, és nem kellett kevesebb könyvvel hazatérnem, mint amennyivel nekivágtam.

Elhagytuk, amit megkövetelt a haza! Jövőre hagyj el velünk te is egy könyvet!